ERDÉLYBE UTAZZ

A Székelyek

A keleti Kárpátok tövében, égre törő bércek alján él egy maroknyi, tősgyökeres, magyar nép. Szorgalmas, értelmes, ügyes, utánozhatatlan művészi tehetség, századok óta bástyája Magyarországnak, mentővára az erdélyi magyarságnak. Emellett erős mint az a sziklaláncolat, mely festői szép völgyeit aranykalászos rónáit határolja.

A nép a székely, s földje a Székelyföld!

A természetalkotta éles határok között őseredetiségében magmaradt népszokások, sajátságok, nyelv, viselet a székelyt a magyartól megkülönbözteti.

A székelység történetét regék, legendák, szájhagyomány és krónikák őrzik, melyek ivadékról-ivadékra szállnak és az eredetre vonatkozó hitvallásuk a következő:

A nagy hun birodalom összeomlása után mintegy 3000 hun vitéz elvált társaitól, s meghúzódott Erdélyben az erdő borította Hargitának lakatlan környékén. A székelyek felett a hatalmat a Budvárban székelő főrabonbán gyakorolta addig felettük, míg Árpád daliás lovas csapata leszállott a Kárpátok hegyeiról.

Mikor a székelyek hírűl vették a velük egy tőből fakadt magyarság megérkezését, követeket küldtek Árpád elé, hogy őt fogadják az új hazában és, hogy felajánlják neki segítségüket az ország meghódításában. Árpád kedvesen fogadta székely véreit, velük szerződést kötvén, nekik hat kőre metszett alaptörvényt adott, mely Budvárban a nemzetgyűlés előtt felolvastatott, a nép üdvriadalmai között szentesített. Ezen alaptörvények képeztők a gyökeret, amelyből kisarjadzott a székely nép alkotmányozásának a fája.

Hogy a székely ősfoglalás jogán bírt földjét megtarthass, hogy őrálló hívatásában a magyar hazát minden kelet felől jövő támadás ellen megvédelmezhesse: katonailag szervezkedett, és ezen katonai szervezetben a székely nemzet minden tagja katona volt.

Az örökös katonai foglalkozás a székelyben fokozottabb mértékben kifejlesztette a katona erényeket, tulajdonságokat. A fejedelmek és királyok a katonanép szolgálatait igénybe vették, e szolgálat fejében azután biztosították jogait, tiszteletben tartották ősi intézményeit és szokásait.

Székelyföld székekre volt felosztva, melyekben a székely ázsiai típusú törzsrendszerben élt. A székelyek örökségeiket és a székekben a tisztségeket nemek s ágak szerint osztották meg maguk között, az örökség úgy mint a tisztség ivadékról-ivadékra szállott. Ha a családban fi és leány volt, a birtokot a fiú örökölte, a leány hozományt kapott, ha csak leány volt úgy örökölt mint fiú-leány. Ha valaki gyermektelenűl halt meg, rokonai örököltek, ha rokonok sem maradtak utána, a szomszédságra szált az örökség. A székely birtokot birtokosának eladni nem volt szabad. Ezeknek a bölcs intézkedéseknek volt köszönhető, hogy székely birtok nem jutott idegen kézre, s hogy Székelyföldön nem telepedett le idegen, és így sem nagybirtokos osztály, sem pedig proletariátus nem alakult ki.

A székely nép 1848-ig Erdély közjogában külön nemzetet alkotott. Törvényeink a székelyeket bármelyik rendhez tartoztak is egyaránt nemesnek ismerték el. A székely rendek: főember, lóháton harcoló lófő-székely, vagy gyalog közszékely. A székely bárhova költözött is a magyar korona területén, ha igazi székelységét igazolta, a nemesi jogokat élvezhette. A székely jogokat élvezett és jogot gyakorolt. De nemcsak saját jogaiknak voltak hű védelmezői, a haza és a szabadság érdekében mindig helyt álltak. A törökverő Hunyadi János hadaiban sok volt a székely, vitézségükkel vivták ki a „székely szabadságot”. Mátyás király dicső fekete seregének zömét székelyekből toborozta össze. Majd Bocskay, Bethlen Gábor, és I. Rákóczi Gy is a székelyekkel harcoltak a hazáért, vallásért és a szabadságért. Szabadságharcunk legendás hősének Bem tábornoknak, legkedvesebb katonái székelyek voltak.

A magyar királyság keleti fellegvárának őrállomásán, a magyarság támadó és védő harcaiban az ezer év csatáiban ezrivel vérzett el a székely és mégis él. És vajon mi tarthatta fenn másfél ezer esztendőn keresztűl e maroknyi népet?

A ma székelyei mintegy 2,5-2,7 milliónyian (hivatalosan l,7 milliónyian)

a Kárpát-medence keleti és délkeleti részében lakik és a magyar néptömbtől elszakadva, idegenektől körülvéve élik sajátos, elzárt életüket, magyarságukat soha meg nem tagadták. Hazájuk a Kárpátok koszorúzta magyar medence keleti zuga ahol magas hegyektől övezett völgyekben és medencékben laknak, de élnek a törzstől elszakadva székely csoportok, pl a Vajdaságban Székelykeve és környéke, és a Nyugat-Dunántúlon. Nevük latinos formájában „sicul” a 11. sz. végén, magyar formájában székely, zekel, pedig csak 1334-től ismert.

A székelyek eredetéről sok, gyakran ideológiailag irányított , elfogultságból és rosszindulatból származó vita folyt, amely mára már kikristályosodott és igazolta a székelyek saját eredethagyományának a helyességét. Erdély területén kétféle magyar népesség él: az egyik a székely – a hunok leszármazottja (Atilla hun király 453-ban bekövetkezett halála) , a másik a magyarsághoz csatlakozott kazár kabarok utódja, akiket az uralkodóink a Kárpát-medence keleti és nyugati gyepűire telepítettek.

A székelyek hun eredetét először a 18.sz-ban kérdőjelezték meg, amikor a hun nép utódának hinni magukat kész veszedelem volt. Ebben a monarchikus időben a magyárság „ázsiai” eredetének vallása is szégyennek tűnt. Ekkor, hogy megtörjék a magyarokat és székelyeket, császári parancsszóra kialakultak magyarellenes finnugritáknak eszméi, ezek mellett a román nacionalistáknak sovinisztává való válása is fontos szerepet játszott. Opreanu Sabin volt az első a 19.sz elején, aki helységnevekből próbálta a románok őslakosságát bizonygatni Erdélyben, holott köztudott volt, hogy Erdélyben az első román – vlah falu 1252-ben létesült. Ezután a „dákó-román” elmélettel, amely szerint a románok a trák eredetű dák népnek és a rómaiaknak utódai, próbálták a székelység ősiségét – nem sok sikerrel – kétségbe vonni.

A székelyek mindig magyarok voktak, nyelvük a legősibb magyar nyelv jellegeit őrzi, az ősi magyar írás a „székely rovásírásban” náluk maradt meg legtovább. Társadalmi berendezkedésük – a földközösség a zárt katonai szervezet (főnemesek, lófők, gyalogok) a székely kiváltságok a nemzetségek szerinti birtoklás és a székekre, nemekre való tagozódás – sokáig megmaradt. A hét székely szék a 12.sz-ban a követkző volt:

• a telegdi (később udvarhelyi)

• a marosi, a csíki, a sebesi (később sepsi), a kézdi, az orbai és az aranyosi szék.

A 14.sz-tól a sepsi az orbai és a kézdi székből Háromszék lett, és 1390 után a Csíkszékből kiszakadt Kászonszék, 1466-ban Gyergyószék, illetve Udvarhelyből Bardócz szék és Keresztúrszék.

Tehát a fiúszékek az alábbiak:

Miklósvár, Bardócz, Gyergyó, Kászon, Keresztúr és Szereda.

A székek a magyar nyelvben a mai napig is létezni, hiszen azt mondjuk, hogy megyeszékhely Békéscsaba.

A székely nép eredete a regékben

Esteledvén – ha a hold szelid fénye nem ragyogja be az estét – az égboltozaton halványan derengő fényőv jelenik meg.

A hadad útja - mondja a székely, s az emlék feldereng:

„ fogyaték népével hátrált Csaba, hogy az elvesztett hon visszaszerzésére ázsiai rokonaival egyesülten térhessen vissza: magával viszi Etele (Atilla) szent kardját, hogy a puszták tengerének bajaiban tiztára mosván, annak bűvös erejét ismét visszaadja.

Erdély végső határánál örködni hagjya a székelyt, hogy ha majd visszatér, segítségére legyen. Elváláskor a távozók áldoznak tűznek, víznek, levegőnek és földnek, azután megesküsznek, hogy fenyegető vész idején segítséggel fordulnak vissza még a világ végéről is.

Ám alig haladtak a havas aljáig, már a körül lakó népség felemelkedett a maroknyi székely ellen de megrendült a föld, megrázkódtak a fenyők koronái, s hírül adják a vonulóknak társaik veszedelmét, a hadak egy része visszafordul s meglepvén, pozdorjaként szórja szét az ellent „

Egy év mulva a völgyek lakói megirigylik a székely nyugalmát s ismét fenyegetik seregeikkel, a patak sikoltva szalad a folyamba, a folyam a tengerbe és hírt visznek a távozóknak. S a segély nem késik, s a székely ismét mentve lőn.

Három év múltán őj nemzetségek veszik körül a székelyt, s küzdelem fejlődik ki köztük életre-halálra. Már a szellő sem éri el a Görögország tájára távozottakat, de a puszták viharával társulván, mégis megtalálja őket messze délkeleten. Csaba népe harmadszor is győzelemre segíti a testvéreket.

Sok idő folyt le ezután, a magban elültetett diófák agg törzsekké nevelkedte, a fiak megvénültek, az unokák lettek fegyverhordó bátor férfiakká. A szorgalom a rengeteget kies teleppé varázsolta, a hosszú tartózkodás az őrállomást édes hazává tette, nem volt ki háborítani merje a székely tűzhelyét, mely saját erős karjának s ismeretlen seregeknek védelme alatt állott. De végre is kitört a szomszédok régi gyűlölete a nyelvben és szokásban egyedülálló székely ellen, megszámlálhatatlan nép kel fel a székely kiírtására, s a bérces hazát minden oldalról ostromolni kezdik. Dicsőn vív a székely, de már-már lankadoz a túlnyomó erő ellenében. A segítség messze van, tán feledésbe is mentek, az elszakadt hű társak pedig már rég a földben elusszák álmaikat.

Ámde a székelyek csillaga nem szunnyadoz, megemlékezve az áldozatról, az esküről, lobogva viszi a hírt a földről az égi csarnokba.

Itt lent az utolsó csata készül, midőn egyszerre paripák dobogása és fegyverek moraja hallatszik, s fényes hadak vonulnak némán az égen fölfelé, a dicső harctársak, kik háromszor jövének segítségre, most negyedszer mint hallgatag szellemek hoszsú sorban nyomulnak a csillagos égen keresztül feleik segítségére, s leszállnak ott, hol a kék boltozat a székely havasokkal ölelkezik”

Nincs haladó erő, mely megállhatna a halhatatlanok előtt, rémülés szállja meg a tenger ellenséget, s futnak mindenfelé, többé hátra sem tekintve.

Azóta áll a székely háborítatlanul, nemsokára véget ér hű őrködése is, midőn a végleg elköltözöttek hű unokáihoz mint kalauz csatlakozva, örökségüket, nagy Magyarországot visszafoglalják. A fényes hadak ösvénye pedig, melyet jöttökben és visszatértökben taposának, eltörölhetetlenül marad az ég boltozatán, lábaiknak és lovaik patkóinak nyomdoka az, mit derült éjjeleken mint tejfehér szalagot látsz tündökleni a magasban, s melynek neve azon órától fogva „hadak útja” a székelyeknél.

(Ipolyi: Magyar Mytológia. Pest 1854.) ből van a rege.(Székelyföld: Dr Hankó Vilmos)