Szakács Gábor

 

Hun lábak nyomában

2005. március 24.

 

Josef Budenz zsigerből gyűlölte a magyarokat

 

Ha egy mérnök, építész nem ismeri és nem használja fel a kutatás legújabb vívmányait, ha egy orvos úgy akar gyógyítani, ahogy elődei több száz évvel ezelőtt, jobb esetben elveszti megrendelőkörét, rossz esetben utóbbit beperlik kuruzslásért. Csak a finnugor elmélet elhivatott ’tudósai’ nem hajlandók tudomásul venni, hogy eljárt felettük az idő. Ezt erősítette meg a nemzetközileg elismert olasz nyelvész, Angela Marcantonio.

 

A világhálón közölt hír szerint 2004. november 12-én a Római La Sapienza Egyetem tanára az Amszterdami Egyetem Nyelvtudományi Intézetében tartott előadásán kifejtette, a finnugor nyelvrokonság megalapozatlan, lényegében kitalált. A vendéglátó intézmény fonológiai tanára, Norval Smith, az előadást követő vita után a maga részéről igazat adott az előadónak. Hírek szerint a nyelvészasszony 2005-ben Magyarországra is ellátogat, ahol meggyőződése szerint  a magyaroknak is be fogja bizonyítani, hogy nyelvük finnugor eredetének elmélete elavult és téves. 

 

Marcantonio előadásának alapja  2002-ben megjelent The Uralic Language Family: Facts, Myths and Statistics (Az urali nyelvcsalád: tények, mítoszok és statisztikák) című kötete, amely számos megdöbbentő régészeti, embertani és származástani adalékkal szolgál. Például felhívja a figyelmet azon téves nézetre, amely szerint a nyelv genetikailag öröklődik, és amely az adott népet az általa beszélt nyelvvel azonosítja. E nézet tarthatatlanságát jelzi, hogy az urali nyelvcsaládhoz sorolt szamojédek és obi-ugorok  mongoloid, míg más ide sorolt népek (pl. finnek és a  magyarok) europid jellegűek.  Minthogy a magyart első sorban az obi-ugor nyelvekkel rokonítják, következésképp a két népnek is azonosnak kellene lennie. Ez persze azért is képtelenség, mert közös urali génre mind  a mai napig nincs bizonyíték.  A szemlélet nem veszi figyelembe a nyelvcsere lehetőségét sem, jóllehet ennek éppen napjainkban vagyunk lépten-nyomon tanúi. Az angol szavak átvétele oly mértékben erősödik, hogy megfelelő intézkedések hiányában hovatovább kiszorítja a magyar szavakat a hétköznapi használatból, igaz, ettől még nem leszünk angolok. A könyv nem látja bizonyítottnak a finnugor népek ’urali őshazából’ nyugatra feltételezett vándorlását sem, mivel  a régészet sokkal inkább a fordított, azaz a délnyugatról északkeleti irányba történt népességáramlást igazolja. A Nyugatra, tehát a Baltikumba irányuló terjeszkedést cáfolja az a tény is, hogy Európának ezen területe az elmúlt tízezer év során mindig is lakott volt, nem pedig újonnan érkező népek befogadására alkalmas lakatlan föld. Finn tudósok egyre gyakrabban hajlanak arra a feltevésre, hogy elődeik nem az Uralból, hanem  a baltikumi ’őshazából’ vonultak északra a jégtakaró visszahúzódása nyomán, ami  szintén az urali nyelvcsalád elmélet ellen hat.  

 

A szerző felhívja továbbá a figyelmet a finnugor elmélet nyelvészeti bizonyításinak alapvető hiányosságaira. Ezek egyike az úgynevezett nyelv rekonstrukció, a ’visszavezetés’, amely sem a finnugor nyelvcsalád  alapját képező ugor ágban, sem az urali nyelvcsoport esetében nem történt meg. Ennek hiányában pusztán  hangzási hasonlóság alapján a ’magyar’ szót egy másik urali nép, a vogulok önmegnevezésével, a ’mansi’-val kapcsolták össze. Hasonlóképpen, pusztán a kiejtési hasonlóság miatt helyezték a mások által hungarusnak nevezett népet az Ural-hegység közelében lévő Jugria körzetébe. Az ilyen hasonlóságelvű bizonyítás tarthatatlanságát két példával szemlélteti a nyelvész; az olasz ’villa’ (udvarház) a finn ’villa’ esetében gyapjút jelent, míg az olasz Ravindola csupán egy kis falucska neve,  finn párja, a ’ravintola’ jelentése viszont étterem. Összegzésképpen még azt is megemlíti, hogy az urali nyelvek között előforduló hasonlóság nem kizárólagos, hanem más, többek között az altáji nyelveknél is fellelhető.  Marcantonio egyébként ismeri Bíborbanszületett Konstantin írását is, amelyben  a császár ’megyeri’ megnevezéssel csupán egy türk törzs vezérére és nem az egész magyarságra utalt. A könyvben az említetteken kívül számos nyelvészeti, hangtani, hasonulási összevetés található, nem véletlen tehát, hogy a nyelvészasszony amszterdami előadása szakmai körökben nagy tetszést aratott.

 

Ha azonban minden ennyire egyértelműnek és világosnak tűnik, akkor vajon miért neveznek még mindig a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészei minden, az övékétől eltérő szemléletet tudománytalannak, érvek ütköztetése helyett miért gúnyolják, támadják, ócsárolják annak képviselőit,  pl. Vámbéry Ármint, Angela Marcantoniot, Bakay Kornélt, Marácz Lászlót? Ugorjunk vissza a kezdetekhez! 

 

Marácz László, az Amszterdami Egyetem nyelvésztudósa írja tanulmányában, hogy a magyar nyelv első terjedelmesebb északi rokonítása az 1709-ben cári fogságba esett svéd katonatiszt, Philip Johann  Strahlenberg nevéhez köthető, aki 13 évig tartó ’fogsága’ alatt szabadon bebarangolhatta a birodalmat. A tiszt  könyvében felsorolt magyar-finnugor szópárok többségéről azóta bebizonyosodott, hogy nem létezik, mégis  e kora 18. századi vélekedése maradt meg a köztudatban. Egy szikláról általa másolt azon felirat már kevésbé, amelyre Fischer Károly Antal rovásírás kutató hívta fel a figyelmet, és amelyen a ROV (más néven Roga, Rua) hun király neve olvasható. A rovásfeliratot Debreczenyi Miklós magyar nyelven meg is fejtette.

 

A 19. századi nyelvészek elég érdekes módon mindig azokra hivatkoztak, akik a magyarok esküdt ellensége, a gót történetíró Jordaneshez hasonlóan csak rosszat tudtak mondani népünkről. Közéjük tartozott a 18. században élt német J.E.Fischer és A.L.Schlözer, utóbbi a magyarokat történelem nélküli népnek minősítette.  Hazánkfiai  közül a jezsuita Sajnovics János az első - róla viszont Marcantonio nincs jó véleménnyel -, aki 1770-ben százötven közös magyar-lapp szót azonosított. Ezek túlnyomó többsége, ahogyan Strahlenberg esetében is, azóta ugyancsak feltételezésnek bizonyult még a finnugristák szemében is. Reguly Antalról is elterjed, hogy 1844-es szibériai tanulmányútja  nyomán a magyarok északi eredetét bizonyította, holott  meggyőződéssel állította, hogy a magyar-finn  rokonság igazolásához a nyelvészet mellett néprajzi és történelmi adalékok is szükségesek. Márpedig ilyenek nincsenek.

 

A magyar szabadságharcot eltipró Habsburg Birodalomnak mégis kapóra jött a magyarok urali ’őshazájának’ felvetése. Mivel a magyarság több évezredes eredettudatának és tartásának megtörésére semmi sem volt szent és drága, ezért a  Bach korszak idején még az a képtelenség is szóba került politikai szinten, hogy a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos nyelve a német(!) legyen. Ha ez nem is sikerült, a piszkos munkára a hatalom kiválasztotta csinovnyikjait, közöttük a német származású, 17 éves koráig magyarul egy kukkot sem beszélő Paul Hunsdorfert, aki villámsebesen emelkedett a ranglétrán. 31 évesen, immáron Hunfalvyként a Magyar Tudományos Akadémia tagja,  majd haláláig főkönyvtárósa. Kinevezése után azonnal munkához látott. Fehérné Walter Anna írta le, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által tanulmányozás céljából begyűjtött rovásírásos emlékeket, Vámbéry Ármin halála után

kéziratainak nyomtatott változatában a keletkutató véleményével ellentétes részleteket hamisított, támadást indított a mindmáig párját ritkító Czuczor-Fogarasi féle Akadémia Nagyszótár alaptétele, a szógyökrendszeren alapuló nyelveredet-meghatározás ellen.  Fogarasi János és a munkát részben kufsteini rabsága idején végző Czuczor Gergely ugyanis kétezer gyökérszóra vezette vissza a magyar nyelv alapszókincsét.  Hunfalvy  viszont azt állította, hogy ezek a gyökérszavak csak akkor fogadhatók el alapnak, ha előfordulnak a szerinte  rokonnak tekinthető finnugor nyelvekben is. Amelyeknek nincs meg a párja, az jövevényszó. Hunfalvy nézetei elevenen élnek napjainkban is, hiszen néhány hete éppen az MTA egyik nyelvész munkatársa mondotta e sorok írójának, hogy ha elhagynánk idegen jövevényszavainkat, akkor csak finnugorul beszélhetnénk. 

Hunfalvy, mint minden zsák, megtalálta a foltját és maga mellé vette a szintén német Josef Budenzet, aki zsigerből gyűlölte a magyarokat.  Felfedezője segédletével már 25 évesen az MTA levelező, majd alig néhány esztendő múltán  rendes tagja, az összehasonlító magyar nyelvtudomány megalapítója.  Legalábbis hivatalosan. És itt kanyarodjunk vissza Angela Marcantonio tanulmányához, aki éppen Budenz összehasonlító módszerének tarthatatlanságát vezeti le.  Példák során bizonyítja, hogy a Budenz által kinyilvánított összefüggések 81 százaléka már nem állja meg  helyét napjainkban.  És ez nem véletlen, hiszen az egész finnugor elméletet nem szakmai alapon alkották meg, mivel - Dr. Marácz László szerint - annak eredetéről nincsenek is írott források. Az okokat tehát másutt kell keresnünk. 1867 után a  nemzetközi politikai helyzet az európai irányultságot kívánta meg Magyarországtól is, ezért  Trefort Ágoston, Vallási és Oktatási Miniszter az alábbi kijelentést tette 1877-ben:

„… az ország érdekeit kell néznem és ezért  a külső tekintély  szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk.  A kormány a jövőben csakis a tudomány  ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát”.

Lehet, hogy a mindenkori  magyar kormányok azóta is ugyanezt a ’szakmailag megalapozott’ származáselméletet képviselik?

                             Szakács Gábor (eddig a megjelent cikk)

 

1.  Bevezetés

Az urali tanulmányokban magától értetődik, hogy a finnugor nyelvcsaládot és következésképp a finnugor egyediségét a 19. század utolsó évtizedeiben hozták létre (was established). Elsősorban a német nyelvész, J. Budenz feltehetően kényszerítő nyelvi bizonyítékain alapul.

  

Budenzről általában úgy tudják, hogy az a nyelvész, aki kétséget kizáróan megalapozta a finnugor elméletet. Az urali irodalom jelentős része ezen a hiedelmen alapul. Mindazonáltal, kevés vita van az irodalomban, amely valójában Budenz eredeti munkájára utal. Ennek a tanulmánynak a célja, hogy kritikusan áttekintse ezt az eredeti munkát.

 

Amint látni fogjuk, két probléma van a Budenz felvetette bizonyítékokkal.  Először is, noha Budenz azt állítja, hogy átvette az analízis rendszerét (az összehasonlítás metódusán alapul), valójában nem ezt teszi. Pl. nem állít hangtani kritériumokat, amelyeket átvett az összefüggések megalapozására, így aztán nem is lehetséges meggyőződni az érvényességükről. Valójában 81%-a az összefüggések jelentős mintavételének a modern irodalomban nem tekinthető érvényesnek.  Másodszor, még ha Budenz következtetését alátámasztotta is volna  a rendszerező analízis vizsgálhatóságával, a bizonyíték valójában  csak variánsa annak a  modern feltevésnek, hogy a finnugor nyelvcsalád egyedüli.    Valójában Budenz jelentős számú török-magyar összefüggést ismer fel és jut arra a következtetésre, hogy ezek némelyike genetikus kapcsolatot jelez a magyarok és törökök között.

 

1.1.        Áttekintés

Budenz idejében tudott volt, hogy a középkori Krónikák a magyarok közelebbről meg nem határozott keleti hazájára utaltak. A 15 és 17. század között magától értetődőnek tartották, hogy ez az őshaza valahol az Ural hegység  közelében lehetett Yugria néven (innen az elnevezés Uralic, és Ugric). Ez a feltevés a  Yugria helynév és a hungarus népnép nyilvánvaló hasonlóságán alapult.

 

A kapcsolatot alátámasztotta egy későbbi felfedezés, hogy a környék egyik népcsoportja (a Vogulok) mansinak nevezte magát, amely B. Kálmán szerint  „a puszta fül számára a magyar névre hasonlít.”

A magyar/mansi kapcsolatot még ma is komoly bizonyítéknak tartják a finnugor elmélet támogatói és feltételezik a magyar  kiváltságos kapcsolatát  Yugria körzet nyelvei között. Vogulokat, Osztjakokat és Magyarokat még mindig a hagyományos ugor családhoz számítják, noha általánosan elismerik, hogy a Magyar alapvetően különbözik a hangtan, alaktan, szókincs és mondattan  tekintetében a többi ugor nyelvtől. 

 

A 19. sz. előtti 30 évben  kutatók kezdték használni Darwin modelljét a nyelvfejlődéshez, hogy felhasználják az újonnan felbukkant Comparative Method-ot. Eközben, az ugor elméletet, azaz a hiedelmet, hogy a Magyar, a Vogul, és az Osztják genetikailag rokon, kiterjesztették az észak európai nyelvekre is (pl. finnre, lappra, mordvinra, zyrianra, stb.) és feltételezett tudományos alapokra helyezték.  Valójában, Budenz kísérelte meg először   a Comparative Method alkalmazását, hogy megvizsgálja a kölcsönös viszonyt, ami akkoriban egyfelől a magyar és török, másfelől  a Magyar és Ugric nyelvek (Vogul, Osztják, Finn, lapp, stb.) között létezett. Az 1870-es évektől kezdve, Budenz egy sor kiadványon keresztül vitatta, hogy a Magyar közelebbi kapcsolatban állt az Ugric nyelvekkel, mint a törökkel. Ezért, ezt Ugricnak osztályozták. A következtetést a Magyar-Ugor szókincs összefüggéseivel támasztotta alá.

 

Amint látni fogjuk, ezekben az eredeti művekben a Comparative Method-ot vagy nem helyesen, vagy egyáltalán nem alkalmazták, mégpedig két alapvető okból. Először is, a Comparative Method akkoriban még gyermekcipőben járt, ami azt jelenti, hogy nem lehetett rendszeresen és tudományosan alkalmazni minden esetben.  És ez nem csak az urali, hanem az indo-európai nyelvek esetében is, amelyek vizsgálata céljára a metódust kifejlesztették. Amint azt A. Fox mondja „a proto-indo-európai rekonsturált formák” minden tekintetben megváltoztak, amint a tudósok egymást követő korosztályai finomították és módosították elődeik munkáját.

 

Másodsorban, helyes programszerű és rendszerező szándéka ellenére Budenz nem részletezte a hangtani szabályokat, amelyek alapján megpróbálta megalapozni a Magyar-Ugor hasonlóságot. Önkényes jelentésváltoztatásokat fogadott el, csak azért, hogy megalapozza az olyannyira vágyott Magyar-Ugor nyelv hasonlatosságát,  és hogy elutasíthassa a nem kívánatos Magyar-Török hasonlatosságot. Egyszóval, Budenz bizonyítékai meglehetősen gyenge  lábakon állnak, különösen a modern nyelvtudomány tekintetében.

 

Ráadásul általában megjegyzés nélkül marad, hogy Budenz finnugor család elmélete, amelyről azt gondolta, hogy tudományosan megalapozott, jelentősen különbözik a modern elméletektől.   A 19. sz. vége felé a tudósok körében általánosan elfogadott volt, hogy áthidaló genetikai kapcsolat állt fenn az összes Ural és Altáji nyelv között. Budenz és  többi tudós, akik részt vettek ebben az „Ugor-Török háborúban”, teljes szívvel felvállalták  ezt a szemléletet. Különösen, Budenz osztályozott Magyar nyelve, amely a kiterjesztett Ugric ághoz tartozott és, modelljében az Ugric, a Török és más ázsiai ágak, mind a széles Altáji családba tartoztak. Amint Budenz mondja: „A nagy altáji nyelvcsalád  egyes nyelvcsoportokból áll: 1) mongol-mandsu-török, 2)finn-ugor, 3)szamojéd, melyek a szóalkotás jellemére, a származott szók és viszonyított nyelvalakok miképpen való képzelésére, s a szók összeszerkesztésének néhány fővonásaira nézve egymással egyezőnek mutatkoznak.”

 

Budenz azzal is támogatta ezt a modellt, hogy beazonosítva a sajátos hasonlatosságokat, azt állította, hogy a Török és Magyar között lévő genetikus kapcsolat.

 

A modern elmélet ezzel szemben az Urali nyelveket teljesen ellentétesnek tartja az Altáji nyelvekkel. Mégpedig azért, mert a paradigma fejlődés egy bizonyos pontján (a 19/20. század fordulóján)  az Urali nyelvek leváltak az Altáji család hátrahagyott nyelveiről, noha egyetlen eredeti mű sem támasztja alá a leválás megalapozottságát (Georg, Michalove….). Ennek egyik következménye, hogy a Török eredetű szavak mindegyike úgy jelenik meg a magyarban, mint kölcsönszó. Budenz ilyesmit nem állított, csupán azt akarta bizonyítani, hogy a széles Aláji család  összefüggésében  a Magyar rész határozottabban jelenik meg, mint  a Török nyelvben, és ezért határozottan Ugricnak kell minősíteni.

 

Végül, de nem utolsósorban, megéri megfigyelni, hogy még annak állítása is, hogy a Magyar szorosabban kötődik az Ugric nyelvekhez, mint  törökhöz, helytelennek bizonyul, ha valaki azt várja el, hogy ezt a közelséget jelentős számú közös tulajdonsággal támasszák alá. Valójában, meg fogjuk látni Budenz egy adott hasonlósági példáján, hogy a modern nyelvészet szerint a Magyar számos hasonlatossága az Altáji nyelvekkel (és a Yukghirral) valójában csaknem azonos azok számával, amely hasonlatosságok a Magyar és a finnugor nyelvek esetében fennáll.

 

A fentiekből nyilvánvaló, hogy az Ugric kifejezés Budenz munkáiban nem  ugyanazt a jelentést viseli, mint a modern, szokásos paradigmában.  Valójában, Budenz meg sem kísérelte rekonstruálni a szokványos Ugor  (Magyar, a Vogul, Osztják), sem a nem szokványos finnugor törzseket, vagy azokat a közbeesőket, amelyek egy modern családfa sarokkövét képezik  (ugyanakkor figyeljük meg, hogy a szerző alkalomszerűen megemlíti finnugor meghatározást, mint pl. 1869-es cikkében a fentiekben). Más szóval, az  Ugric kifejezés használatával Budenz egyszerűen azt érzékeltette, hogy az Ugric ág (az Altáji családjaként) nem alcsoportokra és altörzsekre oszlik, hanem pontosan  fő nyelvekre (Hauptsprachen, main languages). Még pontosabban, Budenz 1878/79: 196 az Ugric nyelvek két fő csoportra oszlanak, a ) Észak Ugor, ehhez tartozik a lapp, permi, (Zyrian és Votják), Obi ugor (Vogul, osztják), és a Magyar, b) Déli ugor, amelyik magába foglalja a Balti-finnt, Mordvint, Cseremiszt. Ezt a felosztást a kezdeti ’n’ (Észak Ugor) és a ’n’ (délugor) szétosztása motiválta, ebben a tárgyban részletesebben Sutrup 2000. évi család fáján olvashatunk.

 

2. The „Ugric-Turkic battle”         

2.1. A feltételezett eredmények

 

Általánosan állítják, hogy a finnugor család  (nem az Urali család mint egész) létezését először egy tudóscsoport bizonyította, amelyet Budenz József irányított, és  heves akadémiai viták eredményeként  Az ugor-török háború néven vált ismertté. A Finnugor család létezéséről azt tartják, hogy Otto Denner műve a szamojéd nyelvekkel  közeli és  kizárólagos rokonság az újonnan alapított finnugor család alapján később erősítette meg, így adván tápot az Urali családnak, mint hagyományosan kigondoltnak. Valójában a nem hagyományos Urali családfa visszanyúlik O. Donner családfájához, amelyet 1879/80-ban körvonalazott.

 

Az ember gyakran olvassa, a Magyar – török ütközet kimenetelének következményeként, hogy az egymással vetélkedő elméletek a magyarok török eredetéről végérvényesen megdőltek. Amint M. Ruhlen (1987) mondja: „A 19. sz. utolsó évtizedében… Budenz élete elmúlt 20 évét Magyarország vezető  finnugor szakértőjeként töltötte. Nagyobb művében,  finnugor elemek összehasonlító szótára a magyarban, Budenz közel 1000hasonlatosságot tételez fel a Magyar és számos finnugor nyelv között, és örökre pihentette a téves feltételezéseket a magyarok legközelebbi rokonait illetően.”

 

Róna-Tas András hasonlóképpen (1978) mondja: „1869-ben jelent meg Vámbéry Ármin írása a Magyar és Török-tatár szavak összehasonlításáról. A nagyobb, bár módszertanilag jelentéktelenül összegyűjtött anyagot erősen kritizálta Budenz 1871-ben és  ezzel az un. Török-Magyar háború elkezdődött.  Akkoriban az „Ugrian”-t arra használták, amit manapság Finnugornak nevezünk.  A másik oldalon Vámbéry és követői álltak, akik megpróbálták megvédeni tézisüket, hogy  a magyarok és  nyelvük török eredetű… Másfelől Budenz és más tudósok tudományos magyarázatokat   ajánlottak a magyar nyelv finnugor eredetének érdekében. Állították, hogy a török elemek a magyar nyelvben különböző időszakokból származó kölcsönszavak…Sok magyar elutasította a ’hallszagú’  rokonságot és lelkesen harcolt a ’dicső török eredetért”. Budenz, Hunfalvy, Munkácsi, Szinnyei és mások érdeme volt, hogy az időszerű metódusok és hangzási tények lassan felülkerekedtek az érzelmeken.

 

2.2. A valódi eredmények

Az igazi eredményei az Ugric-török ütközetnek teljesen különböznek attól, amit általánosan sugallnak és hisznek. Amit látni fogjuk, nem igaz, amit Budenz  Vámbéry Ármin 11 magyar-török hasonlatosságáról tévesnek tekintett. Budenz azon állítása sem igaz,  hogy a török elemek a magyar nyelvben különböző korszakok kölcsönszavai”,  vagy hogy Budenz és munkatársainak művei ’korszerű metódusokon és hangzási tényeken’ alapulnak. Épp ellenkezőleg. Az igazi kép három pontban foglalható össze:

 

·       Budenz felismerte a török és magyar közötti  bizonyos  hasonlóságok létezését, többek között számos Vámbéry által feltételezett helytelen párhuzamot.

·       Ezen helyes egyezések többségét úgy tekintette a szerző mint egy távoli, genetikai kapcsolat jelzését a Magyar és Török  között

·       Amint említettük,  az   összehasonlító módszert nem megfelelően használták, valójában nem is igen tudták.

·       Emlékezzünk ezen a ponton, hogy Budenz nem veszi számításba a Szamojéd nyelvet. Más szóval,  hasonlatosságot csupán a magyar és egyik, vagy másik finn és/vagy ugric nyelv között létesít. Azt is figyeljük meg, hogy mi  csak Budenz munkáit vizsgáljuk és olyan más szerzőkét nem, akik Pusztayhoz hasonlóan (1977) részt vettek a vitában.

 

3.    Budenz Corpus (bizonyítéka)

Ebben a fejezetben megvizsgálunk részletesen egy jelentős Budenz féle Magyar/ugor hasonlatosságot. Ezeknek a hasonlatosságoknak a szerző szerint bizonyítaniuk kell az összetartozását a Magyar és Ugric családnak, valójában a fenti három pontot körvonalazza.

 

Analízisünk célja érdekében vissza kell mennünk Vámbéry  eredeti 1869-es, valamint Budenz 1871-1873-as írásához  és Budenz szótárához: „Magyar-ugir összehasonlító szótár (1873-1881). Budenz (1871-73) állítja, hogy a legtöbb, ha nem mindegyik, magyar-török párhuzam téves.  A szerző ezeket 4 osztályba sorolja.

 

·       I. osztály helyes egyezéseket tartalmaz: ezek bizonyságnak, vagy az eredeti, genetikus  ugric/török kapcsolatnak (34 szót osztályoz ily módon) tekinthetők, vagy  kölcsönvesz (8 szót minősít ily módon). Idézzük saját szavait (1871-73): „a szóegyezéseket négy csoportra osztva sorolom elé: I. olyanokat, melyek helyeseknek fogadhatók el, vagy mint a törökből való magyar kölcsönvétek, vagy mint az „ugor-török ősrokonság” tárgyalásához tartozó adatok.”

·       II. Osztály tartalmaz hasonlóságokat, amelyek első látásra jónak tűnnek, de valójában helytelenek (Látszatos egyezések ’apparent correspondences’)

·       III. Osztály olyan egyezéseket tartalmaz, amelyek teljesen helytelenek (helytelen egyezések ’wrong correspondences’).

·       IV. osztály elhanyagolható egyezések abban az értelemben, hogy vagy tisztán jelen kölcsönvételek, vagy hangutánzók, vagy más okból nem tartoznak ide.

 

Minden egyes helytelen Magyar-török párhuzamot Vámbéry Ármin  javasolta és sorolta a II. ás III. osztályba, Budenz javasolta az ő (alternatív) egyezéseit egyik, vagy másik Finn, vagy ugric nyelvből. Ezzel azt akarta bizonyítani fonológikus és/vagy szemantikus okok alapján, hogy a Magyar-Finn/ugor párhuzamok és nem a magyar-török párhuzamok a helyesek.

 

Kielemeztük Budenz Corpusának egy példáját. Választottuk a 11 etimológiát, amelyik úgy osztályozható, mint a core-lexiconhoz tartozót (ez ellenállóbbnak mutatkozik a kölcsönvételnek és szilárdabb  a fonetikai és szemantikai változások tekintetében). Még pontosabban, megvizsgáltuk az összes  (core-lexicon) részletet, amely Vámbéry 1869-es papírjaiban található, melyeket azt követően jelentett és analizált Budenz (először saját papírjában  1871-73-ban majd szótárában). Analizáltuk  a core-Lexicon párhuzamait, amelyek az I-III  osztályban találhatók (123 részlet), a IV. osztály etimológiáit nem vettük figyelembe, mivel nem tartoznak a tárgyhoz. Vizsgáltuk az I. Osztály párhuzamait, azaz a helyes párhuzamokat, először külön a helytelen párhuzamoktól (a II. és III. Osztályokban foglaltak), és ezt követően velük együtt. Összehasonlítottuk a 123 részletet a modern „Uralisches  Etymologisches Wörterbuch”-al, hogy lássuk, mi a helyzetük a modern tudás tükrében.

 

(7. Vámbéry azt állította, hogy a Magyarok a finnugor nyelvcsoporthoz tartoznak és úgy gondolta, hogy a jelenlévő török elemek a kapcsolat hatásai, és másodfokúnak osztályozta. Ez a rokonság valójában a közeli, új, intenz kapcsolatoknak tudható be, alapjában ’összeolvadás’ (fusion’). Azonban 1882-ben Vámbéry kiadta könyvét: A magyarok eredete, ethnologiai tanulmány címmel, amelyben határozottan állította, hogy a  magyar emberek és nyelvük török eredetűek. Állítását  két elemre alapozta: a) történelmi források, amelyek a magyarokat folyamatosan töröknek nevezik, b) a rengeteg szókincsi és szerkezeti hasonlóságra a két  nyelv között.

   

(8.     Köztudott, hogy a legátfogóbb forrása az urali nyelveknek Rédeié. Ezért, ezt a szótárt  használtuk  (az egyetlen urali szótárt) referenciaként Budenzéval szemben.  Használtuk az UEW leírás részletet, amikor a példákat egy idézeten belül jeleztük.

 

3.1.        Class I: Helyes egyezések

Az első ide tartozó tényező, amelyik előbukkan a magyar/török analízis párhuzamai közül, amelyeket Budenz mint I. osztályba tartozókat  osztályozott, az, hogy nagy számban fordulnak elő. Valójában 123 párhuzamot vizsgálva, a helyes egyezési szám 42. Továbbá, a 42 egyezés többsége, pontosan 34, Budenz szerint  a régi, eredeti, genetikus  rokonság jelzése a török és Magyar között, ezzel szemben csupán 8 bizonyult átvételnek. Ez természetesen  jelentős eredmény, és egyetlen is alig kerül említésre az irodalomban. Figyeljük meg továbbá, hogy nem tűnik fel egyetlen kritérium sem (legalább is nem specifikusan), azon az alapon, ahogy Budenz meghozza ítéletét, hogy ezek az egyezések lehetséges rokonságok, vagy lehetséges kölcsönszavak. Budenz maga úgy tűnik elismeri ezt a tényt azzal, hogy kérdőjelet tesz egyik-másik alosztályozáshoz. Azt is figyeljük meg, hogy a Magyar-Török párhuzamok, amelyekről Budenz említést tesz, az Ugric nyelvekből vett egyezések.

 

Az I. táblázatban a papír vége felé jeleztük, hogy 42 Magyar szót tartozik az I. osztályba, anélkül, hogy említenénk a török párhuzamokat, amelyeket Vámbéry javasolt.

Original relationship= ősrokonság.       

7. oldaltól táblázat magyarázat

 

3.2.II. Osztály és III. : A helytelen egyezések

3.2.1. A helytelen egyezések listája

 

Vitassuk most meg a Budenz által felsorolt helytelen egyezéseket a II. és III. osztályokban. Együtt analizálhatjuk őket, annak ellenére, hogy Budenz két különböző csoportra osztja őket, azt állítván, hogy a közöttük lévő különbség csupán fikció. A kérdéses párhuzamok magyar szavak, amelyek Vámbéry szerint helyes egyezéseket mutatnak a török nyelvekkel. Budenz szerint azonban a feltételezett török/magyar egyezések helytelenek, mert fonológikai vagy szemantikus okokból, vagy mindkettőből. Ehelyett Budenz magyar/ugric párhuzamokat tételez fel, amelyeket helyesnek tűntet fel. Ezek az alternatívák, feltehetően helyes Magyar/ugric párhuzamok – összesen 81 – az UEW szótárral lettek összehasonlítva ugyanúgy, ahogy  az I. osztály egyezései, hogy igazolják helyzetüket a modern tudomány tükrében. Ezen összehasonlítás eredményei  a következők:

·       csak 23 magyar szó jó, pusztán finnugor/uralic egyezés, azaz 81, Budenz által ugric osztályba sorolt magyar szóból az UEW csupán 23 egyezés állapít meg az uralic körzetben.    

·       13 szónak van Finnugor párja, de a UEW azt is jelzi, hogy a jó egyezések a nem uralic nyelvekkel, főleg az altaji nyelvekkel, de a Yukaghir is, vagy még ritkábban néhány indo-európai nyelvvel.

·        11 szó tekinthető a finnugor-uralic etimológiához tartozónak

·        3 esetben a teljes Uralic etimológia érvényesnek tekinthető, a magyarral való párhuzama bizonytalannak tekinthető,

·       30 magyar szó egyáltalán nem jelenik meg az UEW listáján

 

 

 

 

 

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: A MAGYAR NYELV EREDETE
ERDÉLYBE UTAZZ - © 2008 - 2026 - erdelybeutazz.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat