ERDÉLYBE UTAZZ

                                   Prof. Dr. Dr. Szilvay Gyula

a bars-verebélyi és nógrád-verebélyi

                                  VEREB (Hunyadi)

                            család genealógiai adatai

                                München 1977

                                                 E L Ő S Z Ó

 Kedves Olvasóink!

Hazánkban okleveles adatok csak a XIII. század első felében említenek jövevény pásztor, ide-oda vándorló hegyi oláhokat. Még ennek a századnak a végén is mindössze 9 állandó oláh letelepedésről van tudomásunk. Jelentősebb számban csak a XVIII. század elején (200.000 fő) állapíthatók meg, s az 1784-i összeírásnál 800.000 oláh élt Erdélyben.

Ebből kifolyólag az oláhoknak nem lehetett őstörténetük a mi terüle­tünkön! Ezt a hiányt igyekeztek egyes román „történészek” az ismert, mondvacsinált „dákó-román” elmélettel bepótolni. Ennek a mesterkélt és tudományosan alá nem támasztható elképzelésnek a cáfolatait szükségtelen itt részleteznünk. Elégséges ha rámutatunk, hogyan vélekedik erről a kolozsvári egyetemi tanár. a román hazafi, dr. M o 1 d o v á n G e r g e l y ebben a Nyílt Levelében, amelyet a bukaresti „dákó-romános” Kultur Liga elnökéhez intézett: „Ön a történelem­ből tudhatja, hogy ezelőtt mintegy ezer esztendővel egy Ázsiából bevándorló nép itt_; ezt az országot saját karjával és vérével meghódította és elnevezte a maga nevéről M a g y a r o r s z á g n a k. És ezer esztendő ráta ez az állam egy percig sem szűnt meg magyarnak lenni, valamint a nemzet is mindig magyar volt. És tudni fogja a történelemből azt is, hogy mi románok abban az időben a Balkánon éltünk az albán, a bolgár, a görög nép között szétszóródva, akiktől és ahonnan nyelvünket, szokásainkat, egész hitvilágunkat kölcsönvettük. Önnek mint nyelvésznek tudnia kell, hogy ennek a népnek a nyelvében, szokásaiban, viseletében, hitében is a görög, a bolgár, az albán — egyszóval a balkáni befo­lyás — töméntelen, ami a román népnek ezekkel a népekkel való együttélését a napnál fényesebben bizonyítja. És hogy semmi sincs a gótból, az avar, hun, stb. népek befolyásából, amelyek a magyarok bejövetele előtt Dáciában él­tek és uralkodtak. Ami amellett bizonyít. hogy a románság azokkal a népekkel nem is érintkezhetett. Ön mit historikus, a mai románság egyetlen fegyverté­nyét sem tudja felmutatni Dáciában Kr. u. 274 után, amikor a Római Birodalom megszűnt Dáciában, egészen a magyarok bejöveteléig, vagy azutánig. Egyetlen küzdelmet a beözönlő barbárok ellen, a bizánci görög írók műveiben egyet-len sort sem! A régiség kutatásban egyetlen köve t, amely arra vallana, hogy e föld a magyarok bejövetele előtt a románságé lett volna! Hazai okmányainkban a románság neve a honfoglalás után csak több századdal ké­sőbb, 1222-ben jön elő először. Ez az intézmény, amellyel éltek, arra vall, hogy a bevándorlás a Balkánról történt. Egészen világos tehát, hogy mi ebben az állam­ban a magyarok bejövetele e l ő t t nem voltunk urak, a magyarok a l a t t pedig abban mint á 11 a m a 1 k o t ó  tényezők nem is szerepeltünk. Szere­peltünk mint fajta, nemzetiség, de nemzet gyanánt soha! Ez az igazság !" (Szöllősy Sándor: „.Ez az igazság” c. könyvéből, 46.147. o., Hídfő, London, 1968).

Sem ez a — saját elitjüktől — felemelt higgadt szó, sem a nyugati tudomá­nyos világ általános elutasítása nem gátolják ma sem a román hivatalos köröket, hogy folytassák történelmük átfésülését. Ismeretes, mekkora anyagi áldozattal, drága színes filmekkel igyekeznek a hiszékeny és tájékozatlan amerikai társada­lomban „dicsőséges múltjukat, kulturális érdemeiket bemutatni és elhitetni. De ma már ennél is továbbmennek: nem elégszenek meg a római rokonsággal, ha-nem immár a suméroktól akarnák levezetni a származásukat. Evégből nem átall­ják kiváló honfitársnőnk, Torma Zsófiának önfeláldozó egész életmunkájával összehordott s a magyar-sumér kapcsolatokat igazoló bizonyítékainak a „kiköl­csönzését” sem.

Jelen művével Professzor Dr. Dr. S z i 1 v a y Gyula úr éppen a mi különle­gesen nagy fajsúlyú Hunyadi Jánosunk magyar származásának igazolá­sával akarja elejét venni minden további ezirányú oláh kísérletnek, hogy Nándorfehérvár hősét „elrománosítsák”. Társaságunk kétszeresen hálás ezért Tudo­mányos Tanácsunk igen tisztelt Elnökének a tudós alaposságával összeállított kitűnő dokumentációjáért, s örömmel üdvözli ezt a nagy magyar értéket mentő kiváló munkáját.

Kérjük kedves magyar Testvéreinket — otthon ugyanúgy mint az utódállamokban és idekint emigrációs gócainkban — vegyék és olvassák ezt a nemzetvédő, hézagpótló művet azzal a megértéssel és szeretettel, mint amilyen lelke­sedéssel és odaadással a Szerző azt összeállította.

München, 1977 nyarán

Katona Sándor a KCSST ügyvezetője

Kiadta Dr. J. Herp nyomda segítségével a Körösi Csoma Sándor Történelmi Társaság Európai „Árpád” Tagozata, München

V E R E B (Hunyadi) család genealógiai adatai és dokumentumai

Prof. Dr. Dr. S Z I L V A Y Gyula

a ZIGGURAT Akadémia e. i. Rektora
a Körösi Csoma Sándor Történelmi Társaság „Árpád Tagozata”
Tudományos Tanácsának Elnöke

benicei és micsinyei    Beniczky Gyula

Dr. Vereb Lajos

Nyeső József

baróti Beke Dénes

Csuday Jenő

Szabó Károly

Berzsenyi főjegyző

Szamkó kántor-tanító

Sosko Géza

Bartalos Gyula plébános

Frater Lénárt szerzetes

és mások kutatásai és jelentése alapján.

A V E R E B (Hunyadi) család leszármazási táblája

Prof. Dr. Dr. SZILVAY Gyula, a ZIGGURAT Akadémia e. i. Rektora, a Körösi
Csoma Sándor Történelmi Társaság „Árpád” Tagozata Tudományos Tanács
Elnöke kutatásai szerint.

Előadva és megtárgyalva a ZIGGURAT Akadémia 1975 április 20-án
BREMENBEN tartott teljes ülésén.

VÁLASZOM

az 1977 július 1-ig befutott hozzászólásokra és kritikákra, az általunk újabban
felfedezett okmányok alapján.

A magyarság és kereszténység egyik legnagyobb hőse volt Hunyadi János, akinek származása sokáig vitatott volt és kérdésessé tették a román és szerb ellenbizonyítások. — Ezen kérdés tisztázásához kívánok hozzá szólni a követ­kezőkben, részint írott, részint hallott források szerint:

Atyámtól, SZILVAY Gyulától,

BERZSENYI, Mátraverebély község jegyzőjétől (1905),

SZAMKÓ, Mátraverebély kántor-tanítójától (1905),

SOSKO Géza, mátraverebélyi mézeskalácsos mestertől (1905),

BARTALOS Gyula, mátraverebélyi plébános (1975 május 14-i értesítése) és másoktól hallott kutatási eredmények és élőszóval hallott családi hagyomá­nyok alapján. Ezek között legfontosabbak Dr. Vereb Lajos gyöngyösi főorvosnak rendelkezésemre bocsátott családi okmányai, amelyek tökéletesen födik eddigi kutatásaimat. A Vereb család magát ugyanis a mátraverebélyi Vereb-Hunyadi családtól származtatja egyenes ágon. (21. - 22. oldal)

Mindezek szerint Hunyadi János a honfoglaló magyarokkal együtt bejött Besenyő törzsből, annak Vereb családjából származott.

A besenyő törzsek bekéjének (fővezérének) Tevelének két fia volt: Ertem és Káta (Kr. u. 850, — lásd: Beniczky Gyula: „A besenyők Súr-törzsének törté­nelme” Magyar Szakemberek Írásai, 1. oldal, — Amerikai Magyar Kiadó, Detroit, 1959). (20. oldal)

Ek bekének, Tevele ükunokájának szintén két fia volt: Kara és Dama (955) (lásd Beniczky Gyula: „.A besenyők Súr törzsének történelme_, 1. oldal).

A másodszülött Dama káhn 950 körül a Zsitva és a Szlujka folyók mellett kapott egy hatalmas szállásbirtokot, ahol ő megalapította Súr-Kátát a későbbi Zsifvabesenyőt, Bars megyében (lásd Beniczky: „A besenyők Súr törzsének tör­ténelme, 1. oldal).

Beniczkytől függetlenül ugyanezen adatokat tartalmazza baróti Beke Dénes, az 1900-as évek elején megalakult „Besenyő törzs” szimbolikus fővezérének birtokában lévő adatgyűjtemény is (vonatkozó adatok a Beke család irattárában). baróti Beke Dénes 1920-ig Hont megyében, Krakkó pusztán lakott. Utána Budapesten a Páva utcában volt egy kertes családi háza.

Ez a hatalmas szállásbirtok, amely egyben a besenyők Súr (illetve El-Súr) törzsének is a szállásbirtoka volt, az Érsekújvár alatti Köbölkúttól fel egészen az Aranyosmarót alatti Hizér községig terjedt.

Ezen a területen a következő alvezérek kaptak birtokot:

1.)         Dama vezér (a későbbi El-Súr/Szilvay család megalapítója), Súr-Kátát kapta, ahol a „káta” szó a besenyő vezérek főhadiszállását jelentette. Súr-kátá­ból fejlődött ki későbben Zsitvabesenyő község. A birtok innét ék alakban húzó­dott a Malonya község fölötti dombokig, ahol ma az Ambrózi-Migazzi grófok kastélya áll.

2.)         Malonya vezér a neki juttatott területen alapította meg a későbben kialakult Malonya községet. Innét származnak a Malonyai és Malonyay csalá­dok, akik közül Malonyay Ferencnek Szabolcs megyében, későbben pedig a Csepel szigeten Gyökérpusztán volt birtoka, egészen. 1944-ig. Ennek a fia József egyetemi diáktársam volt. Malonya vezértől való származásukat hagyományo­san és büszkén őrizték.

3.)         Taszár vezéré lett a későbben itt alapított Barstaszár. Ebből a családból származik a Zsigárdy család, akiknek ősrégi kastélyuk még ma is áll Barstaszár községben, közvetlenül a Zsitva folyó partján. Ebben a községben és ebben a Zsigárdi kastélyban töltöttem én (Szilvay Gyula) gimnazista korom legszebb éveit.

4.)         Vezekény vezér birtokán alakult ki a későbbeni Nagvvezekény és Kis­vezekény.

5.)         Köbölkút vidékét kapta a későbbeni Papp család, akiknek ősei ebben az időben az E-Súr törzs „iralói” orvosai, később papjai lettek. Innét a „Papp” elnevezés.

Ebből a családból származnak a Papp családok, közöttük Papp Miklós. Szilvay Gyula anyai nagybátyja, akinek az ősi háza Köbölkúton 1914-ig még megvolt. Neki 1900 és 1914 között Budapesten, a Thököly út 38 alatt volt cse­megekereskedése. Két férjezett lánya, Ilona és Viktória ma is Budapesten élnek. Birtokukban volt az ősrégi családi címer is: kék mezőben jobbra futó és körmei között háromféle gyógyfüvet vivő szarvas.

6. Az El-Súr törzs későbbi rajai alapították Komárom megyében Naszvad, Imoly, Martos, Ó-Guta és Bajcs községeket.

7.) Vereb vezér tulajdona lett az itt alapított Verebély község és ennek hatalmas területe. Ez a birtok későbben a Kósa család tulajdonába ment át, akiknek leszármazotta Kósa Károly 1914-1917 között Aranyosmaróton Szilvay Gyula iskolatársa lett. Ő később az ősi földön, Verebélyben lett gyógyszerész.

A Vereb család alapításának ideje tehát Vereb vezérig, Kr. u. 990-ig nyúlik vissza.

Ezen besenyő vezérek szállásbirtokaira vonatkozó adatok (jórészt kutatások alapján) Beke Dénes és Atyám Szilvay Gyula családi irattárában voltak elhe­lyezve. Ők ketten gyűjtötték a besenyő törzsre vonatkozó adatokat. Ők ketten voltak azok, akiknek felkérésére Berzsenyi községi jegyző és Szamkó kántor-tanító tudományosan is hozzáfogtak Vereb-Hunyadi János Verebélyben töltött gyermekkorának tanulmányozásához, és akik kutató munkájuk során bukkantak ra Sosko Géza ottani mézeskalács-készítőre, 1900 körül.

Sosko Géza családi ereklyéi között több olyan tárgy volt (egy levél Hunya­di (Vereb) Jánostól, egy szépkivitelű sétabot, egy bőrből készült zacskó alakú pénzes erszény), amelyeket Sosko egyik őse kapott Mátraverebélyben játszó és későbben gyermekkori pajtásától. Ezeket a tárgyakat Szamkó lerajzolta, illetve azokról jegyzőkönyvet vett fel, amit atyám Szilvay Gyula kérésére megbeszélt baróti Beke Dénessel is. Nem nagy értékek, de történelmi nevezetességek.

Hunyadi (Vereb) János tehát fiatal éveit Verebélyen (ma Mátravere­bély) töltötte, aminek ott nyoma is van.

Vereb vezér utódaiból egy hatalmas és nagykiterjedésű család alakult ki; akik közül okmányszerűleg Zacharias de Vereb nevével találkozunk először 1227-ből, akit Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvében (Budapest, 1937, Váci nyomda) ír le.

Ez a könyv Dr. Vereb Lajos főorvos (Gyöngyös), családi levéltárában 1975-ben is megvan.

Beke Dénes kutató munkái között több értékes adat volt összegyűjtve, Ezek szerint a családfa így alakul ki:

Vereb vezér, Bars-Verebélyben, 990.

Vereb Stephanus, Vereb vezér ükunokája leköltözik 1180 körül a Zagyva partjára és ott megalapítja Verebélyt, a későbbi Mátravere­bélyt.

Zacharias de Vereb, (Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvében) már okmányszerűleg is bizonyítható (1227), Stephanusnak volt a fia.

Ennek fia Jacobus, vagy inkább Johannes (1250 körül). Ez utóbbi név (Johannes = János) egyezne Fráter Lénárt kutatásaival.

János fia György (1300 körül).

György fia Péter (1330 körül).

Péter fia János (1386), ami viszont a mátraverebélyi Plébánia Hiva­talban elfekvő feljegyzésekkel egyezne.

Sosko Géza és Beke Dénes egymástól független feljegyzései szerint Vereb János fia György Erdélybe költözött és ott Nagyszeben vidékén telepedett le. Berzsenyi és Szamkó viszont Sosko Géza és más verebélyi források alapján arra a megállapodásra jutottak, hogy Vereb György (ha csak rövid ideig is) alvajda lett Erdélyben. — Ez egyezik Beke Dénes feljegyzéseivel, akinél ez a Vereb György mint erdélyi besenyő vezér volt nyilvántartva.

„Vereb György első fiát Pétert úgy nevelte, hogy alkalmas legyen a királyi udvar szolgálatára. Péter így jutott Nagy Lajos királyunk mellé. Vállalta a király szolgálatában Laczfy Miklós erdélyi vajda mellett az alvajdaságot. 1360-1368 között viselte ezt a tisztséget. Vlajko oláh vajda elleni harcban az Iloncsa folyó mellett megse­besült (1368). — Felesége nevét nem tudjuk, egyesek úgy vélik, Zápolya leány volt.

Péter 1380 körül visszaköltözött ősei szülőföldjére Mátraverebélybe és ott élt 1403-ig. Ott is van eltemetve az általa újjáépített templomban.

A templom falába beillesztett sírkövön a következő van feljegyezve:

„HIC REQIESCIT CORPUS STRE(nui)

IMVI(eti) MILITIS MAG(ist) RI

PET(ri, filii) (Geor)GY.

OLI(m) VICEVAIVODAE T(ranssilvaniae)

FU(n) DATO(r) IS HUI (us) E(cclesiae)

QU(i) OBIIT A. D. MCCCCIII”.

Ezt a sírkőfeliratot Dr. Vereb Lajos gyöngyösi főorvos bocsátotta rendelke­zésemre 1972 szeptember 28-án kelt levelében.

A további megjegyzéseket Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című könyvéből idézi:

„Az évszám a köriratban. A sírkő alsó felében egy kereszt, a felső részében a címer, az általánosan ismert és legendás hírű madárkép­pel, a hollóval.

A címerpajzson egy gótikus páncélsisak, sisakdísz.”

Dr. Vereb Lajos felhívta még figyelmemet arra, hogy Fráter Lénárt idézett könyvének 96. oldalán közölt CANONICA VISITATIO” 1789-ből származó ok­mány megőrzi a Verebélyből származó Hunyadi János eredetét, mely szerint:

„. . . habet et Cryptam unam, ubi requiescit Corpus Petri, filii Georgii de Geréb, olim Tavernicorum Magistri, Transsylvanie vicevojvodae. Sanguine juncti cum Mathia Corvino, Rege Hungariae, fundatoris huius Ecclesiae. Ao 1403 tumulati."

Itt Fráter Lénárt megjegyzi, hogy a sírkövön szereplő címer sohasem volt a Geréb család címere. — A birtok pedig egy pillanatig sem volt a Geréb család tulajdona. Viszont bizonyítja, hogy az ott eltemetett Péter Mátyás király vérrokona.

A Vereb családnak tehát már ebben az időben (1403) okmányszerűleg van bizonyítva vérrokonsága a Hunyadiakhoz, nevezetesen Mátyás királyhoz, mint a könyv szerzője mondja: „nagyapa és unokája kö­zött”.

Péter mesternek a verebélyi Plébánia Hivatalban elfekvő feljegyzések sze­rint négy fia volt: Pál, György, András és János.

A verebélyi birtokot Pál kapta, de elég korán halt meg és a vagyon Boldi­zsár nevű fiára szállt.

„Péter mester halálakor János 17 éves lehetett, anyja már nem élt, így elment erről a tájékról.”

Ezt bizonyítja Beke Dénes megállapítása is, mely szerint János apja halála után az Erdélyben maradt fivérei kívánságára Erdélybe ment.

„János Zsigmond királlyal 1416-ban Párisban jár. Ekkor tetszenek meg neki a francia-burgundi várkastélyok, és ezért tervezi meg így később a vajdahunyadi várat.”

„Zsigmond halála után (1437 december 9) leánya Erzsébet férjhez megy Habsburg Alberthez. Ő tette meg Jánost bárónak és szörényi bánnak.”

„Ulászló király 1441 március 12-én hadbamenet közben Márványkő-nél oklevélben Jánosnak az ő hűségéért, önzetlen szolgálatiért őál­tala és őérette bátyja fiának és törvényes leszármazóinak adományoz­ta Sáp uradalmat Külső-Szolnok vármegyében. Filio vajvodae de Verebel.”

Tehát Jánost ezen okmány szerint 1441-ben még V e r e b- nek hívták.

Mint már említettem, Sosko Géza mátraverebélyi mézeskalácsos mester, 1906 körül jegyzőkönyvbe mondta Berzsenyi és Szamkó kutatóknak, hogy a családi emlékei között több olyan emléktárgyat őriz, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy Sosko Géza egyik őse gyermekkori játszópajtása volt a Vere­bélyben nevelkedett Vereb (Hunyadi) Jánosnak. János itt Verebélyben is a V e r e b családi nevet viselte.

Az előbb felsorolt és a Sosko család. birtokában levő ereklyéket (levél, sétabot és pénzes zacskó) Szamkó a saját szemével látta és azokról jegyzőkönyvet vett fel, (amint azt Atyám Szilvay Gyula 1910 körül Beke Dénessel az én jelenlétemben Krakó pusztán közölte.)

Fráter Lénárt: „Hunyadi magyar származása oklevelekben” című munkájá­ban közöl még egy levelet III. Calixtus pápától Mátyás királyhoz_: amelyben Hunyadi Jánosra vonatkozólag ugyanazokat a jelzőket használja, mint amelyek a verebélyi sírkövön olvashatók: „invicti”, „invictissimi”, strenue".

III. Calixtus pápa János kardinálishoz írott levelében Hunyadi Jánost egy szentnek tartja, bár ezt a kifejezést nem használja: „Quid eiim mirabilius, quam eius filium ab Hungariae in regem unanimiter esse electum 14. III, 1458”.

A verebélyi sírkövet felsőgyőri Nagy Iván is leírta 1865-ben megjelent „Magyarország családai” című könyvében.

Itt meg kell jegyeznem, hogy Fráter Lénártot „Hunyadi magyar szár­mazása oklevelekben”, Budapest, 1937-ben megjelent könyvéért még hivatalos helyről is erősen támadták.

Fráter Lénárt azonban nem tartotta érdemesnek, hogy ezekre a táma­dásokra válaszoljon, mert tisztában volt azzal, hogy a Hunyadi (Ve­reb) János származását illető és hivatalosan közölt adatok „ .. nem egyebek történelem-hamisításnál”.

Nem kevesebb támadás érte Berzsenyi és Szamkó kutatómunkáját is, nemcsak magán részről, de amikor kutatásaik eredményét annak ide-jén (1910) hivatalos helyekkel (Tudományos Akadémia) is közölték, még csak választ sem kaptak.

Így kutatásaik eredménye a két család (Berzsenyi és Szamkó) levéltárában maradt.

Morális jogaik elismertetéséért ma a következő Vereb unokák küzdenek:

Dr. VEREB Lajos, főorvos, Gyöngyös,

Dr. VEREB Imre, belgyógyász, Gyöngyös,

Dr. VEREB György, orvos, Debrecen,

Dr. KRÉBECZ Jenő, orvos, Kiskunfélegyháza,

KRÉBECZ József, közgazdász, Budapest,

és nem utolsó sorban

Mátraverebély (Nógrád megye) és

Verebély községek (Bars megye), ahonnét ez a nagy család származik.

Végezetül még csak annyit, hogy a Vereb család neve a különféle okmá­nyokban a következő neveken szerepel:

VEREB, VERÉB, VRABECZ, VRABEL, WEREBEL.

A további kutatókat pedig felkérem, hogy kutassák fel a világ minden táján elszórt C OH R V 1 N A-